zarándokút - via Francigena

Toszkánán is áthalad ez a fontos zarándokút amit gyalog vagy biciklivel is meg lehetne tenni, akár egészben akár egy-egy szakaszt is. Van aki meditálni megy van aki csak a fizikai próba kedvéért más meg a természet szeretete miatt vagy mindhárom egyben. Mi is megpróbáljuk végigjárni a legszebb részeket

A Via Francigena egy ősi zarándokút Canterbury és Róma között, áthalad Anglián, Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. A középkorban vált igazán fontossá ez az út, amelyen elsősorban gyalogosan zarándokoltak, napi 20-25 km-t téve meg vezeklésként, hogy a keresztény vallás szent helyeire eljussanak. Fontos kereskedelmi közút is volt egyben, mivel a gerincét alkotta egy nyugat-európai úthálózatnak, amikoris Julius Caesar megnyitotta a "Nap Útját", a legrövidebb útvonalat az Északi-tenger és Róma között.

1985-ben egy olasz régész, Giovanni Caselli kutatni kezdett a visszakereshető útvonalak között, amiket 990-ben Sigeric Canterbury érsek írt le, s a 80 szakaszból álló útvonal, melynek teljes hossza kb.1700 km, így vált ismertté újra. Aki az egészet végig akarja gyalogolni annak általában minimum 2 hónapot kell rászánnia, biciklivel akár fele enyi idő is elég.

Az Európa Tanács aztán 1994-ben ezt az utat 'Európai Kulturális Úttá' nyilvánította és azóta egyre többen vágnak neki. 2007-ben 27 kerékpáros járta végig a távot 16 nap alatt jótékonysági és figyelemfelkeltő céllal. 2009-ben az olasz kormány projektet tűzött ki az út olaszországi szakaszának felkarolására, amely nem csupán spirituális és vallási értelemben vett támogatást, de építészeti, kulturális, történeti aspektusokat is érint. A kezdeményezést támogatta a Toszkán tartomány is, ahol majd 400 km-en keresztül vezet az út és talán a legnépszerűbb része az útnak.
Napjainkban a zarándoklatot, amely vallási igénnyel született, történelmi, művészeti, természetbarát szempontok egészítik ki illetve pusztán annak az öröme, hogy együtt haladunk előre, leküzdve az út nehézségeit.

Could not load widget with the id 512.

Nézzük pontosan a toszkán szakaszokat 

No neve Táv (km) idő gyalog (óra) Emelkedés(m) Ereszkedés (m) Nezézségi fok

1

Passo della Cisa-Pontremoli 19,4 5,0 527 132 Nehéz
2 Pontremoli-Aulla 32,9 7,2 386 565 Nehéz
3 Aulla-Avenza 32,4 8 718 768 Nagyon nehéz
4 Avenza-Pietrasanta 27,8 6,15 409 400 Nehéz
5 Pietrasanta-Lucca 32,3 7,15 410 412 Nehéz
6 Lucca-Altopascio 17,8 4 30 30 Könnyű
7 Altopascio-San Miniato Basso 25,3 5,4 283 173 Könnyű
8 San Miniato Basso-Gambassi Terme  23,7 6 406 231 Nehéz
9 Gambassi Terme-San Gimignano 13,4 3 344 329 Könnyű
10 San Gimignano-Monteriggioni 29,8 7,3 513 563 Nehéz
11 Monteriggioni-Siena 20,5 4,3 330 282 Közepes
12 Siena-Ponte d'Arbia 28,5 6,2 234 408 Nehéz
13 Ponte d'Arbia-San Quirico d'Orcia 27,4 6 258 399 Nehéz
14 San Quirico d'Orcia-Radicofani 32,7 7,15 532 790 Nehéz
15 Radicofani-Acquapendente 31,8 7 352 752 Nehéz
  Összesítés (km) 395,7        
  Napi átlag 26,38        

Mi Beával tehát nekiestünk 2015 őszén a témának és minden szabad napunkon megpróbálunk egy szakazst lejárni. Bea kezdte a férjével a szinte teljesen sík és könnyű jelzésű 6os távot Luccától ami bemelegítésnak jó volt. Aztán velem csinálta meg a következőt ami a Monteriggioniból induló 11es szalasz volt ez is kb 20km. Ez távolságban alig volt több (mi egy kicsit Monteriggioni előtt parkoltunk) de azért van benne szintkülönbség, erdős és rét mellett futó út, alig van aszfaltos de jól jelzett. Volt egy teljesen felszerelt pihenőhely de több helyen megálltunk mert fényképeztem és lazán sétáltuk végig. Amikor 5 óra múlvabeértünk Sienába meg kellett keresnünk a buszmegállót ahonnan vissza tudtunk jutni Monteriggioniba az autóhoz.

Could not load widget with the id 513.

Aki szeretné végigjárni a teljes utat vagy annak Toszkán szakaszát annak minden nap máshol kell megszállnia és lehetőség van arra hogy a csomagjait mindig a következő helyen találja meg tehát elég egy kisebb hátizsákot cipelni. Aki viszont csak egy-egy napot szeretne kirándulni az mindig visszajuthat a reggeli ponthoz vonattal vagy busszal. Mi arra gondoltunk Beával hogy mindkét variációra felkészülünk vagyis aki több napot kirándul annak szállást és csomagszállítást is tudunk intézni. Aki viszont csak egy szakaszt szeretne végigsétálni annak felajánlunk egy kisebb csoportos kirándulást amikor egy magyar vezető kíséretével gyalogolhattok egy adott szakaszon, könnyed ebéddel. Mivel nyár melegben nem ajánlatos napi 5-7 órát gyalogolni főként a tavaszi és őszi időszakra koncentrálunk. A fakultatív kirándulások menüben találhatjátok majd legalább heti egy alkalommal ezt a kirándulást amit legalább 6 fő esetén indítunk de baráti csoportoknak ettől függetlenül más napon is lehet ilyet csinálni. Egyelőre várnotok kell minden pontosabb infora mert 2015 őszén járjuk végig és tanulmányozzuk a részleteket.

 

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145