Claudia panzioja***

Egy biodinamikus farm szőlővel és olajfákkal, meg hangulatos szobákkal, kis étteremmel és medenca várja a nyaralókat- ráadásul Claudia több nyelven beszél és hasznos tanácsokkal is ellát mindenkit. 

2fős szoba reggelivel napi 80-90 euro

Az épületegyüttes egy csendes olajfaligetben van, pár kilométerre a kisvárostól ahol boltok, éttermek, templom, heti piac szolgálja a kényelmet. Pisától délre a Volterrába vezető út mentén van egy dombtetőn ez a város, Peccioli,hangulatos kőházakkal, terekkel, kis éttermekkel  A domb alján élelmiszer bolt, több outlet, nagy cipődiscont és növényes, kerti boltok is vannak. A házat egy nagy birtok övezi ahol az exférj a családtagok segítségével természetesen még mindig olívaolajat és bort készít. Claudia a főépületben lakik két gyerekével az emeleten és lent van az étterem meg egy nagyobb konyha ahol főzőtanfolyamot is vállal és vacsorát is készít szinte minden este (be kell jelentkezni)

2010 ősz: Az olajfák között beértem egy kavicsos udvarra, lent balra van a parkoló ahol az árnykékos tető készül, közben traktorral hozzák a lejjebb lévő szőlősből a temést és az első vöröses épületben már préselnek is. Claudia bekísér a ház egyik felében lévő lakásukba ahol az ebédlőasztalnál több fiatal pár beszélget angolul bár egyikük sem az. Az asztalon még ott illatozik a ma reggeli süti és kávé, több fajta házi lekvár mellett. Mikor kiléptem az ajtón még visszaköszöntem Claudiának és nagyon elégedetten ültem be az autóba - ma is kincset találtam. 

Could not load widget with the id 133.

A főépületben, Claudia lakása mellett a téglás-toronyban van az egyik lakosztály: egy külső kőlépcsőn kell felmenni és egy nappaliba lépünk ahol dívány is van, a fürdőszoba is és a benti lépcsőn a fenti hálószobába jutunk. A falak és bútorok meleg színei, az egyszerű de ízléses díszpárnák és függönyök és a téglapadló, a fagerendák - minden nagyon hívogató. A hátsó bejáratnál van egy új szoba, amit a régi wellness helységből aalkított ki és relaxnak neveztek el: itt saját finn szauna is van (infrarossi és ozonterápia is) és nagy üveglapos zuhany bent a szobában - meg persze egy fürdőszoba wcval, bidet-vel- egy kicsit többe kerül mint egy normál szoba (lásd lent).

A másik alacsonyabb épületben középen van a másik lakosztály szintén 2 szintes és 2+2 fős, vagyis nappali dívánnyal és felette az emeleten a hálószoba. A bejárat mellett egy nyitott nyári konyha étkezőasztallal a lakosztály vendégeinek. Ebben a hosszúkás épületben van még 4 szoba saját bejárattal, fürdőszobával, mindegyik földszinti és egyedi berendezésű. Mindegyikben régi stílusú vas vagy faágy van, a bejárat mindegyikben egy kétszárnyú nagy üveges ajtó, oldalt a fürdőszoba zuhannyal, kis ablakkal. Ennek az épületnek az egyik végén egy nagy terasz van árnyékot adó tetővel és kinti asztalokkal ahol nyáron akár reggelizni is lehet.

A kertben van a medence ami, körülötte napágyak, napernyők találhatók amit bárki használhat. A medence alatt kezdődik az olajfaliget ahol sétálni is lehet, vagy oldalt tovább a szőllőtőkék között.  

étkezések: Reggelizni 8,30-9,30ig lehet menni, olasz reggeli van vagyis kávé, tea, lekvár, méz, kekszek és müzli, sütnek egyszerübb kalácsot vagy piskotát. Magyarosabb reggelit is tudnak már biztosítani: van kenyér, saját házi tojás, sonka és sajt is. Lehet vacsorázni is ugyanitt szinte minden este csak reggel jelezni kell. 2012ben az felújított közös konyhában kérésre főzőtanfolyamot is tartanak, vagyis együtt készíthetnek tradicionális helyi ételeket a tulajjal- árak lent a szobaárak alatti részben..

egyéb: . Biciklit, pontosan mountainbike-okat is lehet bérelni tőlük 8 euro/nap áron. Van internet WiFi de csak a főépület közelében. A medence 9,5 méter X 4,5 méter és a mélysége 150centi. Claudia és családja nemcsak többféle bort hanem extra szűz olivaolajat, lekvárt és grappát is készít amit náluk helyben lehet megkostolni és megvenni. Mivel egy időben Hollandiában laktak nagyon jól beszél angolul, (meg persze hollandul, kicsit franciálul) és sok hasznos tanácsot tud adni a vendégeinek.

napi szobaárak reggelivel:

  • 2fős szoba reggelivel 80euro, főszezonban 90 euro
  • franciaágyas szoba egy főre reggelivel 60 euro ( mindig )
  • relax szoba saját wellnes résszel 2 főre reggelivel 95 euro, főszezonban 105 euro
  • lakosztály 2 főre reggelivel 105 euro, főszezonban 120 euro
  • lakosztály 3 főre reggelivel 11 5euro, főszezonban 130 euro
  • lakosztály 4 főre reggelivel 130 euro, főszezonban 150 euro
  • lakosztály 4 főre reggeli nélkül 105 euro, főszezonban 120 euro

Ezek az árak egy szobára/lakosztályra vonatkoznak egy éjszakára adókkal, büféreggelivel (édes), ágyneműhuzattal, törlközőkkel (benti használatra). Minimum 2 éjszakára lehet foglalni, főszezonban vagyis június 1 és aug 30 között (plusz ünnepek) minimum 3 éjszakára. A 3 évesnél kisebb gyerekek ingyen jöhetnek szüleikkel, tudnak adni összecsukható kiságyat nekik a szobákba, amit előre kell kérni. Kisméretű, jól nevelt kutyát lehet hozni 50 euro kaució ellenében és napi 10euros áron. Mosógép használata 5 euro/mosás. Napi takarítás 10 euro feláron kérésre. Medencéhez nagy fürdőlepedők 5 euros áron kérhetőek. Vacsora 25 euro/fő áron kérhető, víz mindig benne van. Illetve a menüről ( a'la carte ) lehet választani: antipasti 8-10 euro, primi (tészta) 7 euro, főfogás körettel 12euro, dessert 4euro, Aki extra dolgot akar enni mint tengeri ételek vagy steak annak külön kérésre (és áron) azt is csinálnak. Főzőtanfolyam ára 60 euro fejenként a vacsora árán felül 1 fő esetén, 40 euro/fő ha ketten vagytok és 25 euro/fő ha 3an, csak 15 euro/fő 4nél több jelentkező esetén.

Foglalás/lemondás: a szobákat főszezonra foglalóknak 50% előleggel lehet biztosítani, szezonon kívül elég a 30% előleg de minimum egy éjszaka ára. Ezt banki utalással lehet elküldeni nekik, a többit helyben Caludiának kell fizetni étkezéskor kézpénzben (hitelkártyát nem fogadnak el). Aki lemondja a foglalást és nem talál mást akinek átadhatná az elveszíti az előleget. Ha érdekel Benneteket ez a szállás, írjatok egy emailt az új Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre magyarul Vikinek. Ne felejtsétek beleírni a szállás nevét is!! A foglalásnak természetesen nincsen plusz költsége

Lajatico 14km, Pontedera 18km, Volterra 25km, San Gimignano fél óra, Pisa 40perc, Firenze 1 ora, Siena 1 ora, tengerpart Livorno felé 40perc, délre Cecinába 50perc , Cinqueterre vagyis La Spezia 120km

contentmap_plugin

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145