a gyestől az iskoláig.....

Csak erős idegzetűeknek vagy inkább fogalmazzunk úgy hogy azoknak ajánlom akik panaszkodnak a magyar rendszerre! Bár az olaszokkal kapcsolatban mindenkinek a régi filmekből ismert hangos, nagy családok jutnak eszébe, ez mára sokat változott. 

A támogatás hiánya és a kevés munkahely miatt a legtöbben csak későn válalkoznak a szülésre, és akkor is csak egy utódra, akit aztán a nagyszülők, rokonok nevelnek az első években. Az óvoda talán a leginkább hasonló a magyarhoz de az iskola nekem szörnyű tapasztalatokat hozott és visszasírom a magyar iskolát!! A cikket még 2004ben kezdtem amikor terhes voltam de folyamatosan frissítettem, ennek ellenére a közel 10 év alatt változott azért pár dolog.

Kezdjük az elején a hivatalos adatokkal, vagyis a GYESnél: A terhesség és szülés idejére egy alkalmazzottnak Olaszországban 5 hónap 100%ban fizetett szabadság jár, amit 2+3 vagy 1+4 megbontásban lehet kivenni, az első szám a szülés előtti hónapokat jelenti, a második az utánit. Aki a vártnál korábban szül (mint én is) az bepótolhatja az elveszett napokat utána, tehát mindig legalább 5 hónapot fizetnek. Aki túlhordja a babát, az több napot is hozzácsaphat ehhez az 5 hónaphoz tehát hosszabb ideig kapja a támogatást.. Természetesen van aki már a terhesség első hónapjában kiíratja magát a dokival azért mert a munkahelyén nem tudják biztosítani az ülő munkát vagy veszélyes mert mondjuk vegyszerekkel dolgozik, emelnie kellene stb. és így nemcsak a terhesség hónapjában hanem utána a szoptatás idejére vagyis majd 2 évre otthon maradhat teljes fizetéssel. Ez nem sokszor látott helyzet tehát maradjunk az alapállásnál, vagyis hogy 3 hónapos gyerekkel mehetnél vissza dolgozni, DE

Ki lehet kérni még 6 hónapot, ekkor már csak a fizetés 30%át fizetik és természetesen a munkavállaló hozzájárulási is kell. Mivel nem jellemző hogy valakit felvennénak a helyedre és ez a kevés pénz nem elég egy gyerekes családnak általában nem használják ki ezt a 6 hónapot hanem még közben visszamennek. Utána még mindig nem kell visszamenni dolgozni pár hónapig, de ez már fizetésnélküli szabadságnak számít, és amikor a gyerek betölti az egy évet ez is lejár. Ha valaki nem megy vissza dolgozni  a gyerek első szülinapján sem az automatikusan elveszíti a munkahelyét.

Hova teszik akkor a babákat? Nagymamák, testvérek, rokonok vigyáznak rájuk, esetleg magánbölcsik, ami pl Milanóban havonta 700 euroba kerül vagy még többe ha még egy éves sincsen a baba. Nagyon kevesen maradnak otthon a 30%al, a legtöbben fél éves korában már másra hagyják a csemetéjüket. Természetesen az egy év alatti gyerekek után jár napi 2szer 1 óra szoptatási szünet, amit a legtöbben úgy használnak ki, hogy végülis napi 6 órát dolgoznak a 8 helyett. A környezetemeben senki sem használta ki a az egy évet, sőt én visszsa sem mentem aztán hanem ott hagytam a munkahelyemet ami teljesen rendhagyónak számított 8pedig akkor még nem volt krízis). Valami minimális családi pótlék is létezik, ami valójában a fizetendő adóból levont összeg. Visszamenni hat vagy 4 órás munkára nem lehet mert a cégek nem kötnek részmunkaidős szerződést, hiszen az állam felé majdnem ugyanannyi járulékot kell fizetniük így, mint a teljes órában foglalkoztatottak után - legalábbis nekem ezt mondták.

Amikor 1 éves lesz a gyerkőc akor mehet a bölcsibe  ha van elég hely neki, ez az asilo nido ami havi 300-500 euroba kerül ami általában egy alapdíjból áll plusz minden ott töltöttt napért kell egy fix összeget fizetni ( a kajára, pelenkára) -főleg azért mert a kisgyerekek nagy része állandóan beteg tehát a hiányzásos napokra nem kell fizetni. A bölcsödék nagy része heti 5 napon reggel 8-du 5/6 között van nyitva de leeht fizetni fél napot is vagyis ebéd előtt/után elvinni a gyereket és általában egy hónapra vagyis augusztusban zárnak be. A normál óvoda vagyis scuola materna 3 éves kortól van és itt már csak a menzát kell fizetni, az iskolabuszt ha nem autoval viszi valaki és persze egy alapdíj itt is van, tehát sokkal olcsóbban meg lehet úszni. A gond az hogy nem sokáig maradhatnak ott a gyerekek általában fél9-9kor jön a busz és 4-fél5 kor már haza is érnek. Heti 5 napot vannak nyitva és nyáron általában julius-augustzusban sőt még szeptember elején is be vannak zárva, de pl juniusban is sokszor az utolsó két héten már csak ebédig vannak (nálunk legalábbis így volt). És aztán jön az iskola de....

előbb térjünk vissza a kezdetekhez vagyis lássuk a szebbik felét, az orvosi ellátás és szüléshez járó juttatásokat:

Nagy örömmel tudtam meg, hogy kisbabát várok. A doki elküldött a terheskiskönyv kiváltásához, ami ingyenes és az összes kötelező vizsgálatot is ezzel tudtam a 9 hónap alatt megcsinálni ingyenesen. Persze ehhez egy hivatalos terhességi vizelettesztet kellett elöször csináltatni (7,50 euro) a rendelőben. A könyvecske lapjain a kijelölt vizsgálatok neve és az ajánlott ideje szerepelt (hányadik héten), és ki lehet tépni az aktuálisat, majd idöpontot kellett kérni hozzájuk az itteni SZTK-ban vagyis olyan mint egy beutalóhalmaz. Volt előrejegyezve 3 ultrahangos vizsgálat, havonta nőgyógyászati vizsgálat, rengeteg vizelet és különbözö vérvizsgálatok, toxoplazmozis, HIV, cukorszint mérés. Minden jól működött, sőt mikor szükségesnek érezte a nőgyógyász plusz vizsgálatokat is felirt, pl. nekem kéthetente kelle ultrahangra mennem (megijesztettek a túl mélyen lévő placentával).

Akinek ez nem felel meg saját privát dokihoz is járhat, de ez alkalmanként 50-150 eurot kostál és őszintén a környezetemben nem volt jellemző. Nekem egyszer egy ismerös ajánlott egy jó dokit, és mikor megijesztettek oda mentem egy ultrahangra, ami 10 perc volt és 80 euromba került - feketén, számla nélkül. Itt számít ez is, ugyanis az egész évben összegyűjtött orvosi és gyógyszertári számlákat év végén az adóbevalláshoz lehet csatolni és egy részét le lehet vonni az adóból (min 300 euro esetén)!

A terhesség utolsó hónapjaiban szüléselőkészítőre jártunk (ez is ingyenes), amin hetente egyszer egy 20as csoportban pszichológussal, szülésznővel, gyerekorvossal beszélgettünk, bevittek a kórházba is megmutatni az egész szülészetet, termeket, szobákat a szülőmedencét stb. Egy hónappal a szülés várható ideje után az egész csoportnak újra találkozót szervezetek, ahol aztán megbeszélhettük saját élményeinket. Én jártam fizetős tanfolyamra is az uszodába ami hetente egy szombati délelötti órát jelentett, légzésgyakorlatokkal, masszázzsal és relaxos medencés foglalkozással.

Nem divat a fogadott doktor vagy szülésznő sem, és nem is hiszem, hogy valakinek ez megfordulna a fejében -én egyetlen esetről sem hallottam. Hiszen a kórházak tiszták, szépek, modernek, elégnek tűnik a személyzet is. Én egy kisvárosi korházban szültem, ahol volt 4 vajúdószoba, medence, zene, illatositók.. speciális szék, asztal, zuhany.., minden ami segithet a koncentrálásban. A szobák max 2 személyesek, saját fürdővel. Én egy fizetősbe kerültem mert a többi szoba tele volt, de nem kellett fizetnem, itt volt Tv és a férj vagy 1 fő bent maradhatott éjjel-nappal a másik ágyon. Bár magzatvizelfolyással kerültem be majdnem egy hónappal a várt elött, minden jól zajlott. Itt a természetes szülés hívei, kivárnak a császármetszéssel, és semmiféle 'kemény' érzéstelenitést nem ajánlanak (epidurális és társaik). A szoptatás mindenek felett, a bébiket nem itatják sem cukros vizzel, sem mással az első napokban, csak sokszor mellre kell tenni. A legtöbb helyen rooming-in van, azaz akár egész nap együtt lehetünk a babával. Aki pihenni akar pár órát az viszont leadhatja a megörzőbe bármikor. A szobába betolt teljesen felszerelt pelenkázón (pelenka, törlökendő, törölköző, krém) bárki maga is gyakorolhatja a pelenkázást, ezeket naponta ujratöltötték, tisztították. Egyébként min. 72 órát kell a szülés után bent tölteni, császármetszéssel egy nappal többet. Nekem teljesen pozitiv élményként maradt meg az egész.

Na és most jöhet az iskola. Az általános iskola nálunk reggel 8,45kor kezdődik és 13,10kor a gyerekek kirohannak az iskolából. Jó, mi egy 800 fős faluban lakunk de a szomszédos kisebb nagyobb városokban is hasonló a helyzet, egyetlen olyan iskolát tudok csak ahol délutánonként is ott maradnak. Nincsen reggeli ügyelet, az ajtót 8,35kor nyitják és 8,40kor bezárják, aki nem ért eddig be az már nem zavarhatja a többieket illetve a szülőnek alá kell írnia a nagy könyvet hogy elkésett a gyereke. Az 5 tanóra között nincsenek szünetek, csak a középső 10,30kor, de nem mennek ki az udvarra, nincsen váltócipő (nincs latyak) és ilyenkor ezsik meg az otthonról hozott tízóraikat. Szombaton is járnak mindig isibe de nincsen délután soha iskola -állítólag 5 éve még vot heti 1 vagy két délután is oktatás de lehúzták az órák számát azóta és megszűnt. A tornaórára nem kell átöltözni hanem aznap eleve melegítőben küldi mindenki a gyerekét- aztán ha tényleg mozogtak akkor ízzadtan visszaülnek a padba tanulni. Menza vagy napközi nincsen nálunk- maradnak a nagyszülők, rokonok nagyon ritkán a baby sitter. Az iskola szept 15én kezdődik és junius első hétvégéjén ér véget kb 7 -9én tehát a nyári szünet több mint 3 teljes hónap. Na és megint csak a nagyszülőkre maradnak a gyerekek. Nyári tábor juniusban esetleg juliusban van a szomszéd kis városban pl akár egész nap de csak a helyi gyerekeknek. Mi egy kapucinosok által szervezett csak délutáni napközibe visszük pár éve a gyereket mert oda bevesznek a nem-jelyi-lakosokoat is, ez csak 50 euro egy hétre. Olyan táborok mint nálunk nem nagyon vannak - én körbenéztem elég alaposan tavaly és egy kivétellel heti 350 euro alatt nem volt semmilyen. Az órarendet általában egy-másfél hónappal az iskolakezdés után kaptuk meg és olyan bődületes 'hibákkal' hogy pl 5 óra matek egy napon... Az iskola annyira szervezetlen a magyarhoz képest hogy én nem tudom megszokni. Az infokat az anyukák terjesztik egymás között a gyerekekre várva vagy a tanárnénik papirfecniket tesznek be a gyerek köppenyzsebébe hogy vigye haza, mutassa meg a anyukának. Apropó van köppeny - szerintem ez az egyetlen pozitivuma az itteni iskoláknak. A mi tanárbácsink sajnos nem osztályoz, alig ad házi feladatot és nem írnak szinte semmit napközben sem - eleve csak olasz és matek füzetük van meg persze vallás és angol de nincsen füzetük történelemből, földrajzból tudományokból... de gondolom (remélem) ez máshol nem így van. Amikor hiányzik ő vagy más tanár akkor nincsen helyettesítés hanem elosztják a 12fős osztályt 4 felé és beülnek rajzolni a többi osztályba, az utolós sorba. Az általános iskola két részre osztódik itt, a scuola elementare 5 évig tart aztán 3 év a felső tagozat vagyis a scuola media - mi még nem járunk itt. Tudnék még mit írni de majd frissítem ahogy eszembe jutnak a dolgok...

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145