Monterosso al Mare

a legészakibb falu és egyben a leghosszabb is, de talán mégis a homokos strandok miatt jönnek ide a legtöbben

A falu hosszan húzódik a hegyek lábánál és valójában két öbölre osztja egy nagy szikla: a jobb oldalon található a kikötő és a régi városmag. Ez a többire is jellemző főutcája ahol a megszokott kávézó-pizzéria-szuvenir boltok várják a turistahadat. Ebben az öbölben inkább kavicsos a strand és mivel a csónakokat is itt húzzák ki nem sok hely marad. Van persze egy fizető strand is egyennapernyőkkel és büfé a teraszon.

A téren álló templomot jobbról és balról is kikerülhetjük..

A sziklába vájt alagúton juthatunk el a másik részre ami viszont szinte egyetlen tengerparti utat jelent ami a strandot elválasztja a házaktól. Itt van az állomás is és a vonat a házak mögött zakatol hogy egyik alagútból a másikba eltünjön. 

 

Ide már többször is eljutottam régebben hiszen az olaszoknál teljesen normális hogy egy délután strandoláson megkívánnak valami fínom halételt és 'ugorjunk el Monterossoba' felszólítás után több órát autóznak azért hogy naplementénél megmártózzanak vagy hogy egy helyi étteremben megkostoljanak valami fínomságot. Nyáron mikor nagy a tömeg akkor a kikötő mögötti parton  szoktunk megmártózni hiszen egy rövid napozásra ingyen is ki lehet feküdni az első részen. A színes lapos kövek még minket felnőtteket is lekötnek és a kristálytiszta vízben kis halakat is látni és mi ki szoktunk úszni a sziklazátonyig. Ha az alaguton átmentek akkor kiérve szinte hívogat egy másik sziklatömb ami a vízparton áll mintha egy óriás köpte volta ki a fogát ide. 

közlekedés: Ide eljuthattok Levanto városán keresztül is autóval ha északról érkeztek és nem mentek el La Spezia-ig. A parkolást tekintve itt talán a legkönnyebb a helyzet mert az északi öbölben egy  mesterséges félszigetet töltöttek fel ahol elég sok autónak van hely. Az állomás is az északi öbölben található, relatíve középen - van jegyautomata és jegyiroda is meg az emeleti tabacchiban is lehet jegyet venni. A kikötő a másik öbölben van és a többitől eltérően egy igazi betonos molo ahova egyszerre vagy 5 hajó is be tud állni ezért ide mérsékelt hullámzás esetén is ki tudnak kötni.

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145